Saját készítésű bagolymintás kötött sapka és mellény

Szerző Klárika . Közzétéve Sapkák, fejpántok, Ti küldtétek

Bagolymintás kötött gyerek sapka és mellény, minta sémával és leírással.

Közepesen vastag szálú  fonalból kötöttem, összetétele (75% akril, /25% gyapjú), a szemek felszedésénél és kötésénél igyekeztem enyhén lazán kötni, hogy rugalmas legyen a struktúrája és kényelmes legyen a viselése, de azért ne vigyük túlzásba, ha túl vékony a fonal és túl laza a kötés nem lesz tartása és nem lesz mutatós a minta sem.

Bagolymintás sapka kötáse
A munka menete: Felszedtem 70 szemet és 4 sort simakötéssel kötöttem (az volt a cél, hogy picit felkunkorodjon az alja). Majd a középső szemeken elkezdtem a bagolyminta kötését, amikor véget ért a minta kötöttem még egy sort fordítottan és leláncoltam a szemeket.

bagoly minta sapka kötés
Hátul és fent összehorgoltam a sapkát, rojtokat készítettem a csücskéire.

Egymásra varrt gombok lettek a bagoly szemei.

A sapka kötése 1,5 órát vett igénybe. Méretben 2-5 éves gyerekre tökéletes.

Bagolymintás mellény kötése

A megmaradt fonalból kötöttem egy mellényt, a bagoly ugyanazzal a mintával készült, mint a sapkán, csak a pocakja lett nagyobb. A hátulját 3 sorral hosszabbra csináltam, így jobban melegíti a 1,5 éves örökmozgóm derekát.

A sémán egy alap-bagoly van lerajzolva, a pocak és fejrésszel lehet variálni, több vagy kevesebb sort kötni, így lesz a bagoly nagyobb (magasabb, kövérebb) vagy kisebb (alacsonyabb).

bagolymintás mellény

bagolymintás mellény

A sapkát és a mellényt is az alábbi rajz alapján kötöttem:

bagolyminta kötése séma

Még több bagolyminta kötése itt: Bagolyminta kötése

Videó a bagolyminta kötéséről:

Share Button

Címkék: , , , , , , , , ,

Trackback from your site.

Hozzászólások (14)

  • Anett

    |

    Kedves Admin, 

    a bagolysapkát szerettem volna megkötni, de rá kellett jönnöm, hogy a leírás egyáltalán nem jó. A bagyolymintát rizsminta adja ki, ezt pedig sima kötés keretezi. A kötésmintán a bagolyminta szélét csak sima szemek jelöli. Ez pedig lusta kötés, és a fotón a bagolyminta szélét simakötés keretezi!! A színén sima, a visszáján azonban fordított szemeket kell kötni!!

    A csavarás sem jó úgy, ahogy a mintarajzon szerepel!! A színén a jobb oldalon a munka mögé teszünk egy szemet, a visszáján azonban a munka elé. Ha a leírás szerint kötöm meg, akkor a színén egy keresztszál fut, ami szintén nem szerepel a fotón. A bal oldali szélmintára is ez vonatkozik. Így persze a minta közötti riszkötés szemei is másképp alakulnak, úgyhogy az is el van csúszva!!

     

    Ez alapján a minta alapján nem lehet megkötni ezt a sapkát!!! A cikk úgy szerepel, hogy saját készítésű sapi. Már ne haragudjon, de ha saját készítésű, és mintát is ad hozzá, akkor miért olyan mintát mellékel, ami alapján lehetetlen ezt elkészíteni???? Leírás persze nincs az ábrához, így kísérleteznem kellett, míg normálisan kijönnek a szemek!! Pedig nem kezdő kötő vagyok.

     

    Így ez a leírás semmit nem ér!! Én nem tennék fel használhatatlan leírásokat az oldalra, mert ez azért elég nagy csalódás!!!

     

    Üdvözlettel

     

    Anett

    Válasz

    • Klárika

      |

      Kedves Anett,


      Igen, ezt a sapkát én kötöttem, ennek a mintának az alapján, különben nem tettem volna fel az oldalra. Szerintem nagyon félreértve olvassa a mintasémát, a séma a munka színét mutatja – ha nem kezdő, akkor ezt egyértelműen látja a rajzból -   és a visszáján nem kell csavarásokat csinálni, így az Ön által vázolt hibák fel sem merülhetnek.  A bagoly minta nem lustakötésen alapul, hanem fordított alapon, ez a rajzon és a fotón is jól látható.
      A kötésmintán a bagolyminta szélét csak sima szemek jelöli. Ez pedig lusta kötés, és a fotón a bagolyminta szélét simakötés keretezi!! A színén sima, a visszáján azonban fordított szemeket kell kötni!! -  Pont fordítva!!! A kötésmintán a bagolyminta szélét fordított szemek keretezik, és ez nem lustakötés!!! A színén fordított, a visszáján sima szemeket kell kötni!!!
      Ha jól értem végül csak sikerült rájönni, hogyan készült a minta.
      És végül, sajnálom, hogy semmit nem ér ez az oldal, még jobban sajnálom, hogy csalódást kellett okozzak, azzal, hogy mindenki számára ingyen megosztom a mintasémákat, legtöbb esetben a leírásokat is, ami nem kis munka részemről, amiért nem kapok sem fizetést, sem egyéb járulékot…. Mégis szemrehányás ér, ha valaki nem tud mintaképet olvasni…

      Üdv. Klári

      Válasz

  • Mia

    |

    Kedves Klári!

    Most találtam rá az oldaladra, gratulálok hozzá. Egy pár mintát bizony letöltöttem, mert nagyon tetszenek. A baglyos sapinál maradva, a rajz, ránézésre is egyértelmű, meg lehet feleltetni a szemeket a képnek, még kezdők számára is szerintem, ráadásul nem is bonyolult mintáról van szó. Az ötlethez pedig gratulálok! Ugyan 30 éve kötök, de én bizony nem vagyok az a kreatív fajta, viszont nagyon hálás vagyok annak, aki ezzel foglalkozik, és normálisan át is tudja adni. További hasonló ötleteket kívánok, és köszönöm! :)

    Válasz

    • Klárika

      |

      Köszönöm szépen! Eddig ez a legkedvesebb hozzászólás kedves Mia! De tényleg :)

      Válasz

  • Érdi Mónika

    |

    Tisztelt Klári!

    Most találtam az Ön által közzétett sapkát. Viszont mivel én egy tapasztalatlan kézimunkázó vagyok ezért segítene-e a következőkben?

    A bagoly szegélyét úgy kell készíteni, hogy egy szemet póttűre teszek. Lekötöm a következő négy szemet, majd az egy szemet a póttűről.

    A másik oldalon pont fordítva, vagyis négy szemet póttűre teszek, lekötötök egy szemet, majd simát a négy szemet.

    Amikor másik oldalon nem kell csavarást csinálni, csak a színén?

    A bagoly pocakja fölött, amikor megy össze a szegély, akkor pedig minden negyedik sorban kell egy szemmel balra, a másik oldalon balra vinni a bagoly szegélyét?

    Vagyis minden második sorban a színén?

    Válaszát előre is köszönöm.

    Érdi Mónika

     

    Válasz

    • Klárika

      |

      Kedves Mónika, a rajz alapján könnyebb dolgozni, a rajsz a színét mutatja, a visszáján nem csavarunk semmit, csak úgy kötünk, ahogy a szemek mutatkoznak. a leírásokkal igen nehéz tükrözni a munka menetét, sőt, megkötni sokkal könnyebb, mint leirni hogyan, ezért megpróbálok időt szakítani és készítek egy videót ezzel a mintával.

      Válasz

  • Laczkovits Béláné

    |

    szia Klárika , sajnos nem tudok a 25-dik sor után tovább menni , van erről estleg videód ????? nagyon szépen megköszönném a segítségedet . előre is köszönöm   Csilla 

    Válasz

  • Mesterházy Ákosné

    |

    Kedves Klárika!

    A bagolymintás sapka elejét és hátulját egyben kötötted meg, vagy külön-külön és az oldalán összevarrva?

    Válaszodat előre is köszönöm

    Júlia

     

    Válasz

    • Gyorgy

      |

      Kedves Júlia, egy darab az egész, de nem körbe kötve, hanem hátul van a varrás, a bagoly pedig középen.

      Válasz

  • Keller Enikő

    |

    Tisztelt Klári

    Ez a sapka nagyon aranyos és hatalmas ötlet! Le tudnád írni, hogy a sapkánál hol mennyi sor, mennyi szem? 

    Előre is köszönöm!

     Enikő

    Válasz

  • Gizi mama

    |

    Kedves Klárika!

    Most készültem el a baglyos sapival, vagyis a kötéssel, utána még összevarrni, dekorálni kell :) Nagyon tetszik a minta, kicsit megszenvedtem a csavarásokkal, mert legalább 10 éve nem kötöttem. A videód sokat segített. Klassz az oldalad, ezután a színes maradékokból készült sálat szeretném megkötni – hatalmas ötlet. További sok szép kézimunkázást kívánok!

    Üdvözlettel: Gizi mama

    Válasz

  • Giniver

    |

    Bocsánat, azt elfelejtettem megkérdezni, hogy esetleg foglalkozik-e megrendelésre is kötéssel, horgolással? Ha igen, hogy és hol lehet felvenni a kapcsolatot Önnel? Régóta keresek olyan valakit, aki nagyon jól ért ehhez a hobbihoz. 

    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz

    • Klárika

      |

      Kedves Giniver,

       

      Köszönöm, igen megtisztelő :)

      Megrendelésre nagyon ritkán szoktam kötni, a jó munkához fontos a „köthetnék”, ami néha szünetel :)

      Kérem, írjon egy emailt, ahol elmondja elképzelését: klarapicur@gmail.com

       

      üdv. Klára

      Válasz

  • Anita

    |

    Kedves Klárika!

    A sapka zseniális! Köszönöm!
    A mintarajz teljesen jó, értelmezhető, leszámolható. Megkötni pedig nagyon egyszerű, a végeredmény pedig nagyon jó!
    Köszönjük még egyszer a gyerkőimmel egyjütt!

    Üdvözlettel, Anita

    Válasz

Hozzászólok

© 2014 - 2015 Az oldal tartalmának másolása és más weboldalakon való megjelenítése kizárólag a www.kotnijo.com linkre való hivatkozással megengedett.
Honlapkészítés: kleparj.com